Úgy volt, hogy reggel elmegyek, és bérelek egy utánfutót, hogy végre lehordjuk azt a sok felesleges törmeléket, ami már több mint egy hete gyűlik a spájban. De mivel reggel annyira szakadt az eső, hogy csak na, ezért elnapoltuk. Egyrész mert eláztunk volna mikor hurcoljuk ki a sok vödörrel a cuccot, másrészről meg nem tudtuk, hogy mi vár minket a szeméttelepen. Hogy csak tengelyik fogunk elsűllyedni a sárban, vagy az egész kocsi odavész. :) Ezért inkább úgy döntöttünk, hogy alternatív megoldásként ma csempézünk, és holnapra halasztjuk a cipekedést. Az első csempe 10:17 perckor került fel a falra, ezután szép lassan ment utánna a többi. Én egy kicsit lassúnak találtam, de apu azt mondta, hogy estére úgy belejövünk, hogy úgy fogjuk fellapátolni a falra a csempét. Én elhittem neki, végülis ő az idősebb... Kaja után el kellett ugrani még a csempebolba, megjöttek a járólapok (egy munkanap alatt... Jelezném...Bricostore sucks. Az egész négy doboz csak. Kérdeztem a csávót, hogy mennyire nehéz, hogy ki tudom-e vinni mind a négyet egyszerre a kocsihoz, vagy tolassak ide. Erre hanyagul, oda sem nézve csak annyit mondott, hogy "nehéz..." Gondoltam olyan nehéz csak nem lehet, meg aztán már van gyakorlat csempe cipelésben. Gyorsan visszakérdeztem, hogy mennyire? "NAGYON". Mint kiderült, egy doboz volt 25 kilógramm... Az négy doboz együtt 101,2 Kg votl a szállítólevél szerint. Szerintem ki tudtam volna vinni mindet egyszerre... Csak akkor a hét hátra lévő részeben már nem nagyon csinálnék semmit... Mikor megvoltunk a bepakolással akkor még be kellett ugrani egy autós boltba (na jó, az ötödikben találtam meg azt amit szerettem volna). Vennem kellett egy gyújtáselosztót a kocsiba, mert hála égnek most kellett megani magát. Nem komoly probléma, forgó-kopó alkatrész, x ezer kilóméterenként illik megnézni, és cserélni ha már kopott. Erre a keresésre sikerült elcsattintani elég sok időt, maga az elosztófej csere erős túlzással is 50 másodpercig tartott.Merthogy ehhez is értek :) Aztán vissza a munka frontjára, irány a csempészés :)
A nap végére belejöttünk a felrakjásba, már nem voltak akadályozó csövek, de lapátolás nem lett belőle, de azért a fürdő harmadát sikerült estére feltenni. Estére három vízmértékgyáró jelentkezett be, hogy nálunk szeretnék hitelesíteni az etalonvízmértékeiket, mert annnnnnnnnnnyira jók lettek a vízszintes fugák, hogy csak na, a csempe meg olyan függőleges, hogy a csempék annyira központosan terhelik egymás, hogy nem is kellene ragasztó, úgy ahogy vannak önmagukban is megállnának. De mi raktunk alá egy kicsit, biztos, ami biztos... :)
Este hazafele megsasoltuk a szeméttelepet, mint kiderült az egész nem nagyobb, mitn egy kézilabdapálya, gyakorlatilag csak egy átvevő udvar, hogy onnan hova viszik a cuccot, azt nem tudni, de megsüllyedni nem lehet.
Gyúrnom kell holnapra. Lehet veszek egy energiaitalt reggel... Vagy egy kartont...
Utolsó kommentek